Még ilyet...:)

Én azt gondolom, hogy teljesen normális az, ha az ember tud nevetni saját magán... Ma olyat tettem ami miatt több mint fél órán keresztül nevettem, s még most is nevetek, ha eszembe jut.
De mi is történt?
Reggel, szokás szerint készültünk a boltba. Úgy döntöttem, hogy bevállalom, hogy sétálva menjünk, és ne babakocsival.
Már majdnem indulásra készen álltunk, amikor Bence elindult kifelé. Megijedtem, és utánaszóltam, hogy várjon meg, nehogy fellökjék a kutyák... Nekem még fel kellett vennem a pulcsim, cipőm.
Elindultunk. Bence csak ment le a lépcsőn, mindenen keresztül, szinte löködte fel a kutyákat is úgy rohant a kapu felé.
Mondtam neki, hogy meg kell fognia a kezemet, úgy mehetünk át az úttesten.
Megfogta, átmentünk. Sétáltunk, sétáltunk egy darabig, majd kábé úgy 100 méter séta után le kellett hajolnom megigazítani a nadrágom szárát. Láttam, hogy Bence is a nadrágszárán tapos, ezért mondtam neki, hogy jöjjön ide hozzám, és felhajtom neki is....
Ekkor láttam meg azt amitől aztán olyan nevetés fogott el, hogy egyszerűen nem tudtam abbahagyni...
-Úristen! Hol a cipőd Bence???
NEM ADTAM CIPŐT BENCÉRE!!!
Felkaptam a gyereket és elcipeltem hazáig... Közben csak nevettem, nevettem.. saját hülyeségemen... és nem bírtam abbahagyni.
Bence is velem nevetett... nem tudta mire vélni óriási jókedvemet.
Azt azért mondtam neki, hogy máskor szóljon, hogy:
-Anyaaa! Cipőőő!!