Sokat gondolkoztam rajta, hogy melyik blogba is írjam ezt a bejegyzést. Ebbe, ami Bencém mindennapjairól szól, vagy a másikba, amibe a családdal, velem történteket írom.
Végülis úgy döntöttem, hogy ide írom, hiszen már egyszer régebben egy fejezetet írtam ide ezzel a dologgal kapcsolatban, és úgy érzem, hogy ez nagyban befolyásolja Bencém jövőjét...
Évek óta minden évben úgy zajlott a karácsony, hogy 24-én SZENTESTE napján MAMACékkal voltunk, másnap pedig a másik mamáéknál.
Mindig törekedtünk arra, hogy ne menjünk üres kézzel... Tulajdonképpen összedobtuk az ünnepi menüt...
MAMACéknál általában én sütöttem, ők főztek..., a másik mamáéknál pedig én vittem a karácsonykor elmaradhatatlan töltött káposztát, meg bejglit, a sógoromék frissensülteket, és anyósom is főzött valamit, mellette pedig minimum 3 féle süteményt csinált.
Anyósoméknál megbeszélés alapján, ajándékot csak a gyerekeknek vett mindenki, mi felnőttek nem ajándékozgattuk meg külön egymást.
Tavaly borzalmasan szegény karácsonyunk volt, mert apánknak nem volt semmi munkalehetősége... hihetetlen, de szinte csak a GYED-ből és a CSP-ből éltünk.
Ennek ellenére vittem egy kevéske töltött káposztát a menübe, és az unokahugomnak is vettem egy nagyon szép mesekönyvet.
Erősen gondolkoztam, hogy vegyek e valamit az ifjabbik sógoromnak is, de sajnos nem tudtam kiszorítani abból a kevéske pénzből ami a bevételünk volt.
Így nem vettem semmit neki... Végülis 20 éves... már nem gyerek... biztosan megérti...
Meg különben is, felnőtt kategóriába kell már őt sorolni. Nem?
Sógoromék vettek neki is, és a barátnőjének is külön-külön ajándékot, amitől nagyon kellemetlenül éreztem magam.
Éreztem a feszültséget... és a lenézést. Tudtam, hogy lesz ennek még böjtje. Lett is...
Talán ezért, talán másért, de a sógorom februári szalagavatójára nem lettünk meghívva... Teljesen véletlenül láttam meg az egyik közösségi oldalon a fotót amin a család többi tagja ott vigyorog... csak nekünk felejtettek el szólni...
Oké, hogy nincs autónk, ez a rendezvény pedig egy messzi iskolában volt, de azért illett volna szólni... A két nagyobbik gyerekem befért volna hozzájuk a kocsiba.
Vagy talán az volt a baj, hogy nem tudtunk volna ajándékot venni ekkor sem???
Természetesen nem hagytam a dolgot szó nélkül, minek hatására egy hónap múlva megjelentek nálunk a mamáék, és adtak egy meghívót a sógorom április 30-i ballagására.
Elmentünk a ballagásra... és tulajdonképpen ez volt az a nap amikor a mama látta az unokáit... Azóta sem... 13 km-re lakik, és a fia eléggé gyakran megfordul a szomszéd utcánkban (erről már írtam régebben). De mivel nyugdíjas, 90% os kedvezménnyel buszozik, durván 50 Ft-ért. Nekem kellene/kellett volna mennem a gyerekekkel többezerért ebben a gazdasági helyzetben??
Mondjuk nagyon nem is hiányzik a feszültség...
Visszahallottam, ugyanis a nagyobb gyerekeimnek mondta a "mama", hogy azért lettem terhes, vagyis azért tartom meg a terhességet, hogy ne kelljen dolgoznom...
Na hagyjuk... Nagyon is komoly okaim voltak arra, hogy megtartsam a terhességemet... de ez most nem ide tartozik...
Visszatérve az ünnepekre...
Az idén másképp telt a karácsony.
Anyósomékhoz most nem lettünk hívva.
Mondtam apánknak, hogy hívja fel a mamát.. mi lehet a gond. Noszogatásomra felhívta, aki azt mondta a telefonban, hogy nincs pénze az idén karácsonyozni...
Mondtam apánknak, hogy menjünk át akkor, és minden nélkül, csak úgy, kívánjunk boldog karácsonyt... de apánk nem akarta. Mondogatta, hogy majd... meg majd meglátjuk...
Többször is említettem a dolgot az ünnepek alatt. Meddig kellene erőltetnem a dolgot???
A sógoromék biztosan átmentek...
Úgy gondolom, ha anyósom akarta volna, hogy mi is menjünk, akkor meg tudtuk volna oldani. De a Tibi sem akarta... Én mondtam azt is, hogy ha most nem megyünk, akkor ez egy életre ráteszi a bélyegét a kapcsolatunkra az anyósomékkal...
Szerintem ezzel most pontot tettünk egy dolog végére... Nem csak mi, Ők is...
